Ami ma tudomány, az holnap gyakran csak mítosz. És hasonlóan: ami ma mitológia, az holnapra történelemmé válhat. Olykor abból lesz tényszerű valóság, amit régen egyértelműen mítosznak tekintettek. Jó például szolgálnak erre a jelenségre a Közel-Keleten tett régészeti felfedezések, amelyek előtt a szigorú tudomány puszta legendának tartotta a bibliai beszámolókat. Az ásatások azonban alátámasztották, hogy valóban léteztek egyes bibliai személyek, helyek, és valóban megtörténtek bizonyos események. Tudósok vitatkoznak például azon, hogy a Kivonulás valóban megtörtént-e, ám azt senki sem vitatja, hogy a Kivonulás könyve említést tesz Ramszesz városáról, ahol izraeliták raboskodtak.
Az 1970-es években Qantir közelében végzett ásatások feltárták Ramszeszt. Ráadásul ókori egyiptomi feljegyzések is beszámolnak arról, hogy a rabszolgák egy olyan útvonalon menekültek a Sínai-sivatagba, amely hasonlít a Kivonulásban leírt útvonalra. A közvéleményt természetesen élénken foglalkoztatják ezek a kérdések. Werner Keller, német szerző A Biblia mint történelem című könyve – amelyben olyan leleteket említ, amelyek alátámasztják a bibliai események valódiságát – több mint tízmillió példányban kelt el és huszonnégy nyelvre lefordították. David Rohl, neves brit régész nevéhez fűződik Az idő próbája, avagy A mítoszból történelemmé lett Biblia (A Test of Time:The Bible from Myth to History) című sikerkönyv. A tudományos világot megosztó Rohl felhívja a figyelmet egy új egyiptomi kronológia felállításának szükségességére, amely új szemmel tekint a bibliai történelemre. De említhetnénk Trója klasszikus példáját is Homérosz Iliászából és Odüsszeiájából.
1829-ben történt, hogy egy hétéves német kisfiú kapott az édesapjától egy képet, amely a lángokban álló Tróját ábrázolta. A kép akkora hatást tett a gyermekre, hogy megfogadta, egy nap valóban felfedezi Tróját. Negyvennégy évvel később Heinrich Schliemann teljesítette ígéretét. Noha a tudósok kezdetben semmibe vették munkáját, a világ első „tömegrégésze” közvetlenül tájékoztatta a világot kutatásai alakulásáról. Népszerű könyveket jelentetett meg, és sajtóhírekben számolt be eredményeiről. 1873-ban Agamemnón Trójája bevonult a hitelt érdemlő történelemkönyvek lapjaira, noha azelőtt csupán mitikus helynek tartották. Schliemann gyermekkori ambícióit valóra váltva kiásta a város maradványait, és kétséget nem hagyva bebizonyította, hogy Homérosz eposzai történelmi tényeken nyugszanak.1 Schliemann volt az első, aki egy irodalmi hagyomány hitelességét ásatások révén ellenőrizte. Sikeres kutatásait megelőzően semmi kézzelfogható nem állt rendelkezésre a görög történelem előtti időkből, csupán romantikus regék. Az Égei-tenger bronzkoráról jóformán alig voltak ismeretek. Az a felfogás uralkodott, hogy a görög kultúra Kr. e. 776, az első olimpia éve körül kezdődött.
A német régész mintegy félezer évvel korábbra tolta ezt az időpontot. Az ókori mezopotámiai Ur városáról is jobbára csak mitikus elképzelések keringtek, amíg Leonard Woolley, brit régész, 1923-ban kezdődő munkálatai során ki nem ásta a várost. Tevékenysége lehetővé tette, hogy a tudósok kétséget kizáróan igazolják Ur létét. A Kr. e. 4000-től Kr. e. 400-ig létezett Urból származó leleteket nyomon követve kirajzolódott a város hétköznapi életének részletes képe. Feliratok igazolják, hogy a mondabeli hősnek vélt I. Szargon király akkád uralkodó valóban élt, és Kr. e. 2400-ban uralkodott. Woolley érdeme az is, hogy geológiai bizonyítékokkal igazolt egy nagy árvizet is, ami felveti annak lehetőségét, hogy a Kivonulásban említett katasztrófáról van szó. 1997 szeptembere újabb példával szolgált arra, amikor a mítosz történelemmé válik: felfedeztek egy viking óriáshajót. Kisebb viking hajókat már korábban is dokumentáltak a tudósok, de a skandináv regékben leírt szuperhajókat mindig a mítoszok világába utalták. A feltételezések szerint ugyanis ezek a hajók olyan hosszúak voltak, amit mai ésszel nemigen lehet elhinni. Ugyancsak a viking fantázia élénkségének tudták be azokat az utalásokat, amelyek úgy beszéltek a hajóról, mint valami sárkányról. Ám egy dán kikötő kotrása során éppen egy ilyen elsüllyedt óriáshajóra bukkantak. A történet pikantériája, hogy éppen a világhírű Viking Hajómúzeum előtt.
A közel 40 méter hosszú, hatalmas hadihajó felfedezése bebizonyította, hogy a viking flotta óriásai, a skandináv regékben leírt „nagy hajók” valóban léteztek. A búvárrégészek 2000 májusában aratták a legnagyobb diadalt, amikor a mitológia homályából három egyiptomi várost is beemeltek a hivatalos történelem könyveibe. Ekkor történt, hogy a Földközi-tenger fenekén olyan fáraókorabeli városok maradványaira bukkantak, amelyek a modern elképzelések szerint csak a görög tragédiákban, útleírásokban és legendákban léteztek. Ezek az ősi szövegek Menutisz, Hérakleion és Kanopusz városait dicsőítették, de fizikai bizonyíték nem került elő. Hérodotosz, görög történész Kr. e. 450-ben Egyiptomba látogatott, és leírást adott Hérakleion városáról, a benne álló Herkulesnek szentelt templommal együtt. A három város mindegyikét név szerint említik a görög tragédiákban.
A mitológiából ismeretes Meneláosz, Spárta királyának története. Amikor Meneláosz visszatért Trójából Helénával, megállt Hérakleionban. Ottlétük alatt Kanopuszt, a kormányosát megmarta egy kígyó, s ezután Kanopusz istenné változott. Kanopuszt és feleségét, Menutiszt a róluk elnevezett két város tette halhatatlanná. Sztrabón, görög földrajztudós még a két város földrajzi elhelyezkedését is megállapította. Míg ő az ottani fényűző életmódot ecsetelte, Seneca, a római tragédiaíró dekadensnek bélyegezte a két várost. Franck Goddio, francia búvárrégész egész vállalkozását ezekre az ókori utalásokra alapozta, majd korszerű technikával, mágneses hullámok segítségével pásztázta végig a tengerfenéket annak reményében, hogy letűnt városok nyomaira bukkan. Kétévnyi kutatómunka után, amit csapatával a part közelében, 5-10 méter mélyen folytatott, Goddio megtalálta az „időbe fagyott” városokat, másfél méternyi iszaptakaró alatt.2 Ám akár a Közel-Keletről, Skandináviáról, Görögországról, akár Egyiptomról beszélünk, valamennyinek közös vonása, hogy a nyugati komfortzónán belül helyezkedik el. Kulturális és történelmi gyökereinket előszeretettel keressük itt, még ha úgy is érezzük, gyakran csak mítoszokba botlunk. Vallásainkat a Közel-Keletről kaptuk. A bibliai vidékek mellett Mezopotámia is fontos szerepet játszik a nyugati vallásos örökségben. Ugyanez a régió fogadta be az Ószövetségből ismert babilóniaiakat és asszírokat is. Intellektusunkat az ókori görögöknek köszönhetjük. A vikingek szinte környékbelinek számítanak. India azonban messze kívül esik megszokott dimenzióinkon, és egy olyan távoli vidéket jelent, ahol minden tökéletesen idegen.
