Nem szokás az utcán ölelkezni, csókolózni, egymás kezét fogni – mindez megbotránkozást kelt. A szent helyekre, de az otthonokba való belépés előtt is leveszik a cipőt. A fejrázás jelenthet „igen”-t, „talán”-t vagy „nem tudom”-ot is. Üdvözléskor a két tenyeret összeteszik és enyhén meghajolnak egymás felé. Ugyanekkor a namaszte kimondása megfelel az „üdvözlöm”-nek. A kézfogás kerülendő (hacsak az indiai fél nem kezdeményezi), különösen az ellenkező nem részéről. Evéskor csak a jobb kezet illik használni, a bal kéz az illemhely használatára van fenntartva. Az idegenektől ismerkedéskor megkérdezhetik vallási hovatartozásukat, családi állapotukat, de szóba kerület az életkor, végzettség, munka és a jövedelem is. A harmincas éveiket töltők körében ritkaság, ha valaki nem házas és nincsenek gyerekei.
Bár a szerelmi házasságok száma emelkedőben van (elsősorban a városokban), a hagyományos hindu házasságot a családok döntik el. A megfelelő pár kiválasztását diszkréten végzik, először a szűkebb közösségben, de igénybe veszik profi házasságközvetítők segítségét is, illetve az olyan eszközöktől sem riadnak vissza, mint a házassági hirdetés vagy az internet használata. A pár összeillését a horoszkópjaik egybevetésével is vizsgálják. A házasulandók törvényes alsó életkora 18 év. Bár a menyasszonnyal járó hozomány törvénytelen, ez a szokás titokban sok konzervatív közösségben fennmaradt. Ennek során a lányos család erején felül, akár hitelek felvételével is beszerzi az új háztartáshoz szükséges holmikat (televízió, mosógép, számítógép vagy akár autó). Az Indiában végzett nagy számú abortusznak (melynek során főként lánymagzatokat távolítanak el) ez a hozományadási kényszer az egyik fő oka.
A házasok szokás szerint a férj családjával élnek együtt, ahol az irányítás az anyós kezében van. Ez sok konfliktus forrása, ami az Indiában készített filmsorozatok állandó témája. A válás és újraházasodás lehetséges és terjedőben van a városokban, de a társadalom többsége elítéli, és a bíróságok sem rutinszerűen folytatják le az eljárást. A magasabb kasztokban megözvegyült nőktől elvárják, hogy ne menjenek férjhez, hordjanak fehér ruhát és jámbor életet folytassanak. A gyermek születéséhez, illetve a vele kapcsolatos különböző alkalmakhoz (horoszkóp felállítása, névadás, az első szilárd étel adása, az első hajvágás) különleges szertartások társulnak. A hinduk nyílt tűzön elhamvasztják a halottaikat. A temetési eljárás célja az elhunyt és az élők megtisztítása és vigasztalása. Az eljárás fontos eleme a sradda, aminek során vizet és rizsből készült süteményeket ajánlanak az ősöknek. Ezt a halál minden évfordulóján megismétlik. Az elégetés után a hamvakat összegyűjtik és 13 nappal a halál bekövetkezte után (ekkorra a vérrokonokat rituálisan megtisztultnak tekintik) a család egyik tagja a hamvakat egy szent folyóba szórja (ilyen például a Gangesz), vagy közvetlenül az óceánba.
Vallás A hinduk számára előírás az évente legalább egyszeri jatra, vagyis zarándoklat egy szent helyre. Erre az istenek kegyelmének elnyerése miatt van szükség, aminek tárgya lehet konkrét kívánság, egy elhunyt hamvainak szent helyre való szállítása, vagy a lelki fejlődés elősegítése. Indiában több ezer szent hely található, ahová a zarándokok utazhatnak. Az idősebbek kedvelik Váránaszi felkeresését, amit utolsó útjuknak szánnak, amiről az a hiedelem terjedt el, hogy aki ott hal meg a szent városban, az mentesül az újjászületési ciklus terhe alól. Indiában a legtöbb ünnep és fesztivál vallási eredetű, akármilyen színes, zajos és látványos. 12 évente négyszer, egyidejűleg négy különböző helyen tartják észak- és közép-Indiában a Kumbh Mela hindu vallási ünnepet, ami a Földön a legnagyobb embertömeget megmozgató vallási összejövetel. Ez a hatalmas arányú ünnepség hindu zarándokok tízmillióit vonzza, akik között mindenféle kaszt és felekezet megtalálható. Az óriási tömegben végzett ceremóniák hatása a résztvevőkre leírhatatlan. Ezek között van a folyókban való megmártózás, aminek helyszíne lehet a szentnek tekintett Gangesz, Sipra vagy a Godavari. Az ünnep eredete a jó és a rossz közötti harc, ami az istenek és a démonok között zajlott le.
A harc tárgya egy korsó volt (kumbh), amiben a halhatatlanság nektárját tartották. Visnu elrohant a korsóval, de repülés közben négy csepp a földre hullt – ezek a helyek ma Allahabad, Haridvar, Naszik és Udzsain. A szertartások ezeken a helyeken nagyjából hat hétig tartanak. A megmártózásra kedvezőnek tartott időpontból azonban általában mindössze hat van. Az Allahabadban tartott esemény neve Maha Kumbh Mela (=Nagy Kumbh Mela), a tömeg itt a legnagyobb. Mindegyik helyszín tart hatévente Ardh Mela néven ismert kisebb eseményt (=fél Mela), és évente Magh Mela néven tartanak egy még kisebbet. Vallási etikett A szent helyek látogatásához illetlenség rövidnadrágban és rövidujjú ingben menni és nem szabad dohányozni. Mellőzni kell a hangos beszédet és vidámságot. A szent helyre való belépés előtt le kell venni a cipőt a bejáratnál (távozáskor illik adni a cipőkre felvigyázónak némi aprópénzt). Ajánlatos a zoknit fent hagyni a lábon, mert egyes napsütötte helyek padlója igen forró lehet. Általában tilos fényképezni, illetve ezt a fotózás megkezdése előtt tisztázni kell. Vaku használata általában tilos, mert zavarja a hívőket. Tilos megérinteni a helyiek fejét (például gyerekek fejét megsimogatni). Tilos a talpat személy, vallási hely vagy istenszobor (vagy kép) felé mutatni.
Tilos valakihez lábbal hozzáérni. Tilos az istenábrázolásokat megérinteni. A fej betakarása egyes vallási helyeken szükséges lehet mindkét nem számára, különösen szikh templomok vagy mecsetek környezetében. Néhány vallási helyre nem engednek be nőket. Néhány vallási helyre csak a hívők léphetnek be. Ha le lehet ülni, a nők általában máshol helyezkednek el, mint a férfiak. A dzsainista templomok megkövetelik minden bőrből készült ruhadarab vagy személyes holmi eltávolítását (nőknek menstruáció alatt tilos a belépés). A fényképezést durva sértésnek tekintik templomban, temetésen vagy más vallási ceremónia alatt (ebbe a hívők megmártózását is beleértik). Az ilyen alkalmak előtt mindig engedélyt kell kérni a résztvevőktől.
Az indiai nők hagyományosan szárit hordanak. A szári egy darabból álló, 5-9 m hosszú, 1 m széles színes textil, amit kapcsok vagy gombok alkalmazása nélkül rögzítenek a testre. A szári mellé kólit (szűk blúz) és alsószoknyát viselnek. A pallu a szári tartozéka, amit a vállra vetve viselnek. Gyakran viselt ruházat a szalvar kamiz, ami hagyományos tunikából és nadrágból áll, ami mellé dupattát (=hosszú sál) hordanak. A szári és a szalvar kamiz is rengeteg variációban létezik anyagban, kinézetben és árban. A férfiak hagyományos öltözete a doti, délen pedig a lungi és a mundu. A doti laza és hosszú ágyékkötő. A lungi a szarongra hasonlít, aminek végeit csőszerűen felvarrják. A mundu olyan, mint a lungi, de a színe mindig fehér. Az öltözetekben a területi és vallási különbségek is tükröződnek. A muszlim nők például a mindent elfedő burkát hordják. A hindu hagyomány legszigorúbb tiltása a marhahús fogyasztására vonatkozik, mivel a szarvasmarha szent állat. A hinduk és dzsainisták kerülik a hagyma és fokhagyma fogyasztását is, mert azok felpezsdítik a vért és a szexuális vágyat – általánosságban azokat a növényeket, amik fogyasztható része a föld alatt terem, mivel ezek leszedésekor a földben lévő élőlények sérülést szenvedhetnek. A hagyma és fokhagyma hiányát az ételekben egyes éttermek külön jelölik. A legtöbb vallásos indiai kerüli az alkohol és más stimulánsok használatát. A disznóhús tilos a muszlimok számára. A megengedett ételek összefoglaló neve halal, a tiltottak neve haram. A koplalást a test és lélek megtisztításának eszközének tartják, ami a szegények megértését is elősegíti. A buddhisták és dzsainisták az ahimszá elvét követik (=erőszakmentesség), ezért többnyire vegetáriánusok. A szikhek, keresztények és párszik nem korlátozzák az elfogyasztható ételek körét. A csájnak nevezett sűrű tea sok tejjel és cukorral készül. Ezt az utcákon mindenfelé kínálják garam csáj kiáltozásával (=forró tea) és tömegesen fogyasztják. A masszala szoda alapvetően indiai üdítőital, ami citrommal, sóval, cukorral ízesített szódavíz. A dzsal dzsira citrommal, sóval, köménnyel és mentával készül. A lasszi joghurtszerű, édes ital, aminek frissítő hatása van. A faluda rózsaízű ital, ami tejből és különféle magokból készül és cérnametélt is van benne. A badam tejből készül, amit mandulával és jóféle sáfránnyal ízesítenek. India háromnegyed részén megtalálhatók a házilag készült alkoholos italok, ezek egyike a közismert arak, amit kókuszpálma nedvéből, burgonyából vagy rizsből készítenek. Ez „a szegény ember itala”, ami évente sokaknak vakságot vagy halált okoz a hozzáadott, mérgező metilalkohol miatt. Érdekes helyi alkoholos ital a csípős ízű mahua, amit az azonos nevű növény virágjából készítenek közép-Indiában március-áprilisban, amikor a fák virágzanak. Kelet- és északkelet-Indiában rizssört készítenek. A Himalája közelében állítják elő a rakszi nevű italt, aminek enyhén faszén íze van, ami a skót whisky-re emlékeztet. A toddy a pálma levéből készül, ezt főleg Kerala partvidéken készítik. A kesu feni a kesu-fa gyümölcséből készül.
